Egy jegygyűrűnél a legnehezebb rész nem a forrasztás, hanem az a tíz perc, amíg a vevő először felpróbálja.
Húsz éve dolgozom ezzel, és még mindig ugyanaz a csend áll be. Odaadom, felhúzzák, megnézik a fényben, és van egy pillanat, amikor még nem mondanak semmit. Ilyenkor derül ki, hogy eltaláltam-e.
A műhelyemben egyébként kevés a romantika. Reszelő, hengerlő, forrasztópáka, egy elszívó, ami hangosabb a kelleténél, és egy hosszú munkapad, amin minden szerszámnak megvan a helye.
Az egyik dolog, amiben soha nem alkuszom, az a szerszám. Nem márkahűségből, hanem azért, mert egy megcsúszott fúró nálam nem újrakezdést jelent, hanem egy tönkrement darabot, amiben már benne van egy ügyfél anyaga is. Ezért van, hogy az akkus gépeimet mindig ugyanattól a gyártótól veszem, és tizenöt éve nem is gondolkodom rajta.
Ez a beidegződés decemberben állított meg egy pillanatra, egy egészen más ügyben.
A műhelyem egy régi udvarban van, ahol rajtam kívül még négy kisvállalkozás dolgozik: egy asztalos, egy kárpitos, egy kis nyomda és egy autószerelő. Az udvar hátsó részén van egy fedett fáskamra, és a közös helyiséget, ahol télen ebédelni szoktunk, egy vaskályha fűti.
A fát évek óta az asztalos szerzi be rönkben, és eddig ő is hasogatta fel, kézzel. Idén decemberben viszont megműtötték a vállát, és a kályha mellett hirtelen mindannyian egymásra néztünk.
Este otthon leültem, és beírtam a keresőbe, hogy „makita rönkhasító”. Nem azért, mert tudtam volna, hogy van ilyen, hanem azért, mert nálam a jó szerszám tizenöt éve ezt a nevet viseli, és fel sem merült, hogy máshogy kezdjem.
A makita rönkhasító keresés végül a Péter Láncfűrész rönkhasító kínálatában kötött ki, ahol egészen más nevek sorakoztak, mint amire számítottam. Bisonte, Scheppach, HECHT, AL-KO, Ruris, ArtSteel, Bluebird. Egyik sem volt az, amit a műhelyemben megszoktam.
Egy darabig ott ültem a képernyő előtt, kicsit sértetten. Aztán átmentem másnap a szomszéd műhelybe, és az asztalos, aki a vállával otthon ült, három mondatban rendet rakott a fejemben.
Azt mondta, hogy egy rönkhasítónál nem a márkanév a lényeg, hanem a hasítóerő, a tápellátás és az, hogy álló vagy fekvő kivitelű. A többi ízlés kérdése.
A hasítóerő tonnában van megadva, és attól függ, milyen fát kapunk. A tápellátásnál az a kérdés, van-e háromfázis ott, ahol a gép állni fog, mert egy erősebb villanyos gép egyfázisról nem megy. Az álló és a fekvő kivitel között pedig a hátunk dönt: a fekvőnél minden rönköt fel kell emelni derékmagasságba, az állónál a földről is be lehet állítani.
Aztán annyit tett hozzá, hogy én a műhelyemben sem a logó miatt veszek szerszámot, hanem mert kipróbáltam, és passzol a kezemhez. Csak ezt tizenöt év alatt elfelejtettem, és a márkanév maradt meg belőle.
Ezután már máshogy néztem ugyanazt a listát a Péter Láncfűrész oldalán. A Bisonte BTA-DV12T függőleges gép 400 voltos, 3500 wattos, 12 tonnás hasítóerővel, a HECHT 6121 egyfázisú, 3000 wattos, szintén 12 tonnás, az AL-KO LSV560/8 8 tonnás, 55 centis rönkig, a Scheppach Compact 10 T pedig 10 tonnás, mind elég baráti áras ráadásul az értékét tekintve.
Nálunk az udvaron van háromfázis, ezért a nagyobbik lett, és a költséget ötfelé osztottuk. A gép a fáskamra mellett áll, egy ponyva alatt, és az asztalos volt az első, aki kipróbálta, amikor a válla engedte.
Amit ebből megtanultam, azt a műhelyben is használom azóta. Húsz éve azt hittem, hogy a jó szerszám egy márkanév. Valójában egy paraméterlista, aminek van köze ahhoz, amit én csinálok.
A jegygyűrűnél ez ugyanígy működik. A vevő azt hiszi, hogy egy anyagot választ, pedig egy szélességet, egy profilt és egy fényezést. Nekem a Péter Láncfűrész listája decemberben pont ezt mutatta meg a másik oldalról, és a közös helyiségben azóta már februárban is meleg van.