Az ékszerek jobban érvényesülnek egy szép hajkorona mellett

Sokat írtam már az ékszerekről, hogy mennyire elegáns lehet egy gyönyörű ruhához passzoló szép nyakék vagy fülbevaló. Arról azonban még nem esett szó, hogy mindez semmit sem ér, ha nem társul hozzá egy hasonlóan rendezett frizura.

Na de mi is kell a szép frizurához? Nem feltétlenül kell mindig fodrászhoz szaladgálni amikor közeleg valamilyen jeles alkalom vagy esemény. Sokszor elég, ha van egy jó hajszárítónk és magunknak is el tudjuk készíteni az igényes frizurát.

Nekem viszont most pont tönkrement az előző, úgyhogy kell keresnem egy újat, ami igazán az én igényeimnek megfelelő. Legjobb barátnőm tanácsára a bestmarkt oldalán keresgélek, ő ugyanis itt talált magának nemrég egy elég jó kis készüléket. Amúgy most nem nagyon vagyok képben vele, hogy éppen hogy alakulnak a hajszárító árak, úgyhogy jó is lesz körülnézni a neten.

Úgy látom, hogy 3 500 Ft-tól egészen 200 ezerig terjed a választék, így ezek között biztos lesz az én kategóriámnak megfelelő hajszárító. Tudok gyártó szerint keresni, teljesítményre, színre, illetve azt is ki tudom választani, hogy hány hőmérséklet vagy ventilátor fokozattal rendelkezzen a kívánt készülék. Nyári időszakban igencsak jól jöhet a hideg levegő funkció, illetve az ionizálás egy szuper innováció, mert ettől sokkal szebben mutat a haj.

hajszárító árak

Hát így elsőre talán a teljesítmény és az ár lehetnek a legfontosabb szempontok, így a szűrőben beállítom, hogy az ár ne menjen mondjuk 15 000 forint fölé és legalább 850 W-os legyen a hajszárító. Szeretném, hogy mindenképp legyen hideg levegő funkció rajta, mert nyáron nem szeretem, amikor már hajszárítás közben izzadni kezd a fejbőröm és felhevül az egész fürdőszoba is. Az ionizálást is bepipálom, mert ez is fontos számomra és hozzájárul ahhoz, hogy fodrász nélkül is vállalható frizurát tudjak magamnak vagy valamelyik barátnőmnek, esetleg családtagomnak csinálni.

Gondolom, hogy nem feltétlenül tudja mindenki, hogy mire is jó ez az ionizáló funkció. Ez például azt segít megakadályozni, hogy a magas hőmérséklet ellenére a haj töredezetté váljon. emellett negatív ionokat bocsát ki, ezzel segít abban, hogy ne szálljon annyira a hajunk, ne töltődjön fel elektrosztatikusan.

Hát még így is 64 típus maradt bent a szűrés után. Ez is azt mutatja, hogy ezen az oldalon brutálisan nagy a választék. Mivel látom, hogy már az első oldalon is vannak szuper készülékek, ezért tovább csökkentem a csúszkán az árat, egészen tízezer forintig. Így már csak 2 oldalnyi találatom van, ez már áttekinthetőbb számomra. Innen már az is számít, hogy melyiknek a formája a legtetszetősebb számomra, illetve melyik illik legjobban a fürdőszobámba. Mindenképp olyat szeretnék, aminek van egy plusz csőre, mert ez segít a levegő célzott irányításában, aminek a segítségével szebben be tudom szárítani a hosszú hajamat. Ja, mert azt eddig nem is említettem, hogy nekem kifejezetten hosszú, nagyjából egyenes hajam van. De ha nem szárítom meg rendesen, akkor még nekem is behullámosodik kicsit, nem épp túl szexi módon. Szóval fontos dolog a hajszárítás, illetve a fejbőrnek is ez tesz jót. Ha csak hagyjuk magától megszáradni, akkor előbb-utóbb különböző problémák jelentkezhetnek a fejbőrön, mint például a korpásodás.

Illetve azt tudtátok, hogy miért nem túl jó ötlet vizes hajjal lefeküdni aludni? Nem csak azért, mert így könnyen megfázhattok éjszaka! A párna éjjel jól magába szívja a vizet a nedves hajból, és mivel nem nagyon van ideje és lehetősége teljesen kiszáradni a mélyebb rétegeiben, így akár például be is penészedhet vagy gombásodhat, ami aztán nagyon messzire vezet az így kialakuló légzőszervi és egyéb betegségek sorában.

Na de vissza a hajszárítókhoz! A találatokat átnézve én ebbe a típusba zúgtam bele első látásra: Adler AD 2248 Hajszárító. Fehér és metál rózsaszín színű, szóval nagyon csajos egy darab. 2400 W teljesítményű, ami nekem jó magas. Van rajta 3 hőmérséklet fokozat, 2 ventilátor állás, tud ionizálni is és most még akciós is. Közben az is eszembe jutott, hogy azért lesz különösen jó ez a sokféle fokozat, mert az én hosszú, dús, egyenes hajamat teljesen máshogy kell szárítani, mint például a párom rövid, tüsi, és helyenként egészen kopasz frizuráját. Ami nekem segít abban, hogy ne órákig kelljen a fürdőszobában ácsorognom hajszárítóval a kezemben félig-meddig már leizzadva, az a fokozat az ő fejbőrét villámgyorsan megégetné. Ami pedig neki tökéletes, az nekem olyan lenne, mint halottnak a csók. A három elérhető fokozatból viszont már mindketten ki fogjuk tudni választani a számunkra leginkább megfelelőt, ami aztán például az aktuális évszak függvényében is változhat. Na meg ki tudja, még az is előfordulhat, hogy jövőre mondjuk levágatom a hajam és egy trendi, rövid frizurával fogok villogni. Adnak rá 12 hónap garanciát és mint minden online vásárlásnál, erre is vonatkozik a 14 napos pénz visszafizetési garancia. Azt írják, hogy az Adler márkának van hivatalos, magyarországi márka képviselete is, így a garanciát szükség esetén itthon, egyszerűbben lehet érvényesíteni.

A termék leírásnál azt is feltüntetik, hogy van hideg levegő funkciója is a hajszárítónak, ahogy én szeretem, illetve az a bizonyos csőre is megvan, ami beszűkíti a levegőt és ezáltal irányítottabban használható a haj formázásában. Ezen kívül egy diffúzort is adnak hozzá, ami arra jó, hogy szárítás közben megemeli a hajtövet és így segít abban, hogy ne lapuljon le a frizuránk. Főleg hullámos vagy göndör hajúaknak ajánlják, de ez bizony nekem is nagyon jól fog jönni, mert szerintem semmi sem tud könnyebben lelapulni, mint az egyenes, hosszú haj, amit még a súlya is lefelé húz!

Arról még nem írtam, hogy hogy lehet hozzájutni a termékhez. Egyik lehetőség a személyes átvétel, amit a vásárlástól számítva 2-3 munkanap múlva meg is lehet ejteni. Ennek nincs plusz költsége. Ezen kívül lehet házhoz szállítást is kérni, ami 1500 forintba kerül és kb. 3-4 munkanap múlva tudjuk használatra fogni az új készüléket. Ha pedig GLS csomagpontra kérnénk, akkor az ugyanannyi pénzbe és időbe fog telni, mint az előző opció.

A bestmarkt oldalán tudunk bankkártyával fizetni, ami lehet Visa vagy Mastercard is. Emellett azt is látom, hogy az árukereső megbízható boltnak jelölte ezt a webshopot. Ez azért megnyugvással tölt el, hogy nyugodtan fizethetek online, a kiadott pénzemért meg fogom kapni cserébe a kiválasztott árut.

Összességében elégedett vagyok az oldallal, a választékkal és a kiválasztott termékkel is. A hajszárító árakat tekintve szerintem elég jó üzletet csináltam és alig várom már, hogy megérkezzen hozzám ez a szuper csajos, nagy teljesítményű készülék. Már azon agyalok, hogy melyik lesz az első olyan esemény vagy alkalom, ahol bevethetem és megmutathatom a környezetemnek, hogy én magam is tudok szalon szintű elegáns frizurát készíteni anélkül, hogy egy kisebb vagyont hagynék ott a fodrászomnál.